Videó: Mozielőzetesek, TV műsorok és sorozatok:Erőss Zsolt felesége gyerekének is elmondta, hogy apja meghalt
Az eltűnt hegymászó, Erőss Zsolt feleségét, otthonában kereste fel Kárász Róbert. Sterczer Hilda elmondta, hogy ő már járt 8000 méter magasan, és tudja, hogy milyen körülményekkel kell ott megküzdenie az embernek. Szerinte a férje már nem lehet életben. Elmondása szerint ez a racionális valóság, amit nagyon nehéz elfogadni. Nagyon örül, hogy még reménykednek az emberek, támogatják őt, ez azt jelenti, hogy szerették Zsoltot, de szerinte a ,,remény öli meg az itthon maradottakat". Hilda mesélt a repülőtéri búcsúzásukról is, nagyon kaotikus volt az elválásuk, nem tudott rendesen elköszönni férjétől. Zsolt a balesetét, melyben elveszítette az egyik lábát, soha nem tekintette jelzésnek, hogy abba kéne hagynia a hegymászást. Tizenhárom éves kora óta az élete a hegymászás, és bár őrlődött, hogy elutazzon, mégis a csúcs meghódítása mellett döntött. Két gyermekük van, a kisebbiknek semmilyen emléke nem lesz így édesapjáról, a nagyobbiknak viszont az édesanya elmondta, hogy ,,apa nem jön haza, apa meghalt"... Hilda elmondta, hogy mivel már két hónapja távol van a férje, még nem tudatosult benne a társa elvesztése, biztos benne, hogy: ,,lesz összeomlása"...
Nézd meg a Mokka videóját!
A Mokka a TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora. Sztárokat lát vendégül, életmód tanácsokkal szolgál, szakértőket szólaltat meg, asztrológiai előrejelzést ad. Hétköznapi hősök, már-már elfelejtett ismerős arcok tűnnek fel a képernyőn. Az első óra fajsúlyos közéleti, politikai témáit a második órában könnyedebbek követik, de minden szóba kerül, amiről az utcán beszélnek az emberek. A műsorvezetők nem titkolt szándéka, hogy a hétköznapok szürkeségét színes egyéniségükkel, humorukkal, szókimondó stílusukkal törjék meg.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
TV2 videók, 2026/06/13
TV2 videók, 2026/06/13
TV2 videók, 2026/06/13