Johan Andersson vagyok, Ammarnäsben születtem. 22 éves vagyok.
Rénszarvaspásztor-családban nőttem fel. Szóval ezt csinálom, mióta megszülettem. Ez egy életmód. Így akarok élni. Szeretem ezt a munkát, nagyon.
Ebben az időszakban ellenek a rénszarvasok itt fenn a hegyekben. Ahogy látszik, csomó helyen hó van még, és óránként születnek a borjak.
Emlékszem, milyen volt kiskoromban. Akkoriban egész télen egy helyen maradtunk, nem kellett a csordát elterelnünk, vagy takarmányt adni nekik. Manapság egy hónapot maradhatunk egy helyben, legfeljebb kettőt. Aztán tovább kell mennünk, mert túl fagyos a föld.
A tél később kezdődik, és a tavasz is. Ez baj.
Először havazik, aztán megolvad, aztán megint fagy. Ha a talaj nedves és megfagy, akkor a jég elfedi a zuzmókat, ami a rénszarvasok tápláléka. És az állatok nem tudnak feltörni ilyen vastag jeget.
És még az érintetlen erdők is eltűnnek, ami azt jelenti, hogy a fakéregről sem tudnak zuzmót enni a rénszarvasok. Ezért az az egyetlen lehetőségünk, hogy préselt takarmányt vegyünk, és azt etessünk velük.
Azt nézem, hogy vannak-e ragadozók a környéken. Legtöbbször ezt csinálom mostanában. Figyelem, hogy találok-e halott rénszarvast. Mostanában télen legtöbbször ezt csinálom. Figyelek.
Nem tudom, hogy tudni akarom-e, hány rénszarvas pusztul éhen. Már attól rosszul vagyok, ha rágondolok. Én akkor vagyok, boldog, ha a rénszarvasok boldogok. Nem tudok éjszaka aludni, ha az állatok nem jutnak élelemhez. Néhány rénszarvaspásztor kénytelen takarmányozni az állatokat, hogy életben maradjanak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!